Négy csúcs túra egy szuszra

Az idei évem sajnos nem bővelkedik túraélményekben. Vagy a vírus miatti korlátozások, vagy a gyerekek bébiszitterezése, vagy a bizonytalan időjárás pecsételte meg a 2021-es túra évemet. Idén is terveztem szülinapomra egy hosszabb túrát a Nyugati-Tátrába, de tolnom kellett szeptemberre. Viszont, hogy felfrissítsem emlékezetemet, leírom nektek a 2020-as, négy csúcsot érintő gerinctúránkat, amit Misivel kettesben tettünk meg, első utunkat a Nyugati-Tátra szemet gyönyörködtető látképével és buja növényzetével. Aki kevésbé kedveli a puszta, sziklás hegyormokat, annak a nemzeti park nyugati bércei a szerelmet első és sokadik látásra fogják jelenteni.

Több turistacsoportnak is tagja vagyok, és szeretem nyomon követni, hogy a csoporttagok merre járnak. Így inspirálódom, és ha megtetszik egy-egy útvonal, utána járok, és én is ellátogatok az adott helyre. Így volt ez múlt nyáron is, amikor egy turista rövid videót töltött fel, ahogy a kutyájával meghódította a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč, 2088m) láncokkal erősített gerincét, gyönyörű kilátással a nyugati csúcsokra. Nekem se kellett több, olyan adrenalin élményt véltem felfedezni, hogy neki is estem a térképnek, és számolgattam, hogy mennyi csúcs és hány kilométer fér bele egy napba kettőnknek. Öt csúcsot terveztem be, és ebből négyet teljesítettünk is, összesen 24 kilométert taposva.

Több turistacsoportnak is tagja vagyok, és szeretem nyomon követni, hogy a csoporttagok merre járnak. Így inspirálódom, és ha megtetszik egy-egy útvonal, utána járok, és én is ellátogatok az adott helyre. Így volt ez múlt nyáron is, amikor egy turista rövid videót töltött fel, ahogy a kutyájával meghódította a Hegyes-Rohács (Ostrý Roháč, 2088m) láncokkal erősített gerincét, gyönyörű kilátással a nyugati csúcsokra. Nekem se kellett több, olyan adrenalin élményt véltem felfedezni, hogy neki is estem a térképnek, és számolgattam, hogy mennyi csúcs és hány kilométer fér bele egy napba kettőnknek. Öt csúcsot terveztem be, és ebből négyet teljesítettünk is, összesen 24 kilométert taposva.

Kedves kis útszakaszt választottunk bemelegítőnek, egyből a meredek domboldal kacsingatott ránk. A térkép 4 órát ír a Baranec csúcsára, amely 2184 m tengerszint feletti magasságban terül el. Utunk során mindössze egy szlovák párral és egy idősebb bácsival találkoztunk, akitől megtudtuk, hogy Ő a helyi menedékház (Horica) gondnoka. Barátságos volt a bácsi, épp gombázásból tartott hazafelé. A menedékház is nagyon rendezett volt kívül és belül is, egy kisebb csapatnak biztos búvóhelyet nyújt, ha az erdőben éri őket az este. Volt egy figyelmeztetés is a házikó belső falán, ami a medvék jelenlétére hívja fel a figyelmet. A természet errefelé csodálatos, sűrűn nőtt fenyőfák közt kanyarog a gyalogút, átláthatatlan erdőség, ami a Tátrában már ritkaságnak számít. Néhol kicsit hangosabban is beszélgettünk, hogy biztosan észrevegyenek minket az erdő lakói. A folyamatos emelkedés szinte végeláthatatlannak tűnt, de amikor magasabbra érve már csak törpe cserjék tarkították a kilátást, a szemünk elé tárult a kelet felé húzódó Jakubina és a Magurák vonulata. Eszméletlen látvány! Fotóztam, kameráztam, de semmilyen technika nem adja vissza azt a csodát, amit a két szemünk látott.

Elidőztünk volna tovább is, de haladnunk kellett, mert még mindig 2 órányira volt az első csúcsunk, a Baranec (Baranec, 2184 m). Tovább aztán végig látványos volt az utunk, mert amerre csak néztünk, mindenfelé káprázatos volt a panoráma. Nyugatnak beláttuk a Fátra hegycsúcsait, a Szentmáriai-viztározó (Liptovská Mara) kanyargó öbleit, északnak a még meghódításra váró Hegyes-Rohács (Ostrý roháč, 2088 m) sziklacsúcsait, a Volovecet, és még sorolhatnám. Ahogy megálltunk fotózni a tájat, egy aranyos hegyikecske is modellt állt nekünk. Később aztán észrevettük a család többi tagját is, de eszméletlen gyorsasággal tovaszökdeltek a sziklás hegy oldalán.

A gerincen haladva már szeles volt az időjárás, a gyomrom is egyre hangosabban morgott, de nem akartam megállni enni, gondolván, hamarosan már csak felérünk. No, attól a ponttól még bő fél órát tapostunk, míg aztán meghódítottuk a 2184 méter magas csúcsot. Itt aztán már több ember gyönyörködött a kilátásban, ugyanis több oldalról megközelíthető a Baranec hegyorma. Fotó sorozatunk után kerestünk a csúcs alatti gyepes lejtőn egy szélvédett helyet és végre nekiláttunk az ebédünknek. Nasi után még napoztunk egy keveset, de indultunk is tovább, mert még négy csúcs várt ránk. Aki volt már gerinc túrán, annak nem is kell mondani micsoda élvezet nemcsak a látvány, de a hullámzó szintkülönbség is a hegycsúcsok között. Zsírégető, térdet nem kímélő, mégis páratlan gyalogtúra.

A Baranec után a Smrek (Smrek, 2074 m) csúcsa következett, majd onnan tovább, le a Zsór-hágóba (Žiarské-sedlo, 1917 m). Az egyre sokasodó túrázó közt magyar ajkú turista párral is találkoztunk. A férfi izgatottan mesélte, hogy a kedvese először jár a Tátrában, és mégis sikerült teljesítenie a teljes távot, amit beterveztek. Erre az én kedves párom is büszkén avatta be őket, hogy bizony a Magas-Tátrában is már csak egy jelölt 2000-es csúcs van hátra, amit még nem másztam meg. (Jelentem, az idén azt is kipipáltam, jöhetnek a jelöletlen utak.)

Nagyon jól esett nekem is hallani, hogy a párom ennyire büszke a teljesítményemre. Elbúcsúztunk a kedves magyar pártól, ők a Zsóri-hágóról már lefelé haladtak vissza a Racska-völgybe. Mi is új erőt gyűjtöttünk, és elindultunk a Placslive csúcs (Plačlive, 2125 m) irányába. A csúcs alatti kereszteződésben, 2075 méteren, mi a Hegyes-Rohács felé vettük az irányt a gerincen. Itt kezdődött a várva várt érdekes szakasz. Egyre sziklásabb volt a jelölt út, ahogy haladtunk a Rohács felé, míg aztán a hegy csúcs alatt megállított bennünket a tömeg. Sokan várakoztak a sziklafal alatt, mivel kétoldalról is járható ez az útvonal, így sokan a másik irányból ereszkedtek le. Itt már több volt a lengyel turista, mint a hazai. Mire ránk került a sor, hogy végre megmászhatjuk mi is a sziklafalat, már tökéletes volt a technikánk, ellestük a lépéseket. A láncok segítségével gyorsan szökdeltünk fölfelé, mint a hegyi kecskék.

Ez nem is volt különösebben nehéz, a csúcsról pedig ismét káprázatos panorámában volt részünk. No, de itt jött az igazi mulatság. A két sziklacsúcsot egy hosszan nyúló hegyes ék kötötte össze, aminek a mászó pereme nagyon keskenynek bizonyult. Természetesen lánccal erősített, volt miben kapaszkodni, de amerre néztünk csak a mély szakadék látványa fogadott. Misi ment előre, figyeltem őt, de itt döbbentem rá, hogy nekem tériszonyom van. Remegett talán még a térdem is, de leküzdöttem a félelmemet és csak előre néztem, kapaszkodtam a láncokba, és tyúklépésben haladva átértem a második csúcsra. Erről a csúcsról pedig ereszkedni kellett körülbelül 15 métert a láncok segítségével, aztán már csak egy meredek sziklás út várt ránk, és le is értünk a Hegyes-Rohács adrenalinnal túlfűtött szakaszáról a Jamník-hágó (Jamnické-sedlo, 1908 m) elágazásához. Itt már hiába kértem Misit, hogy menjünk még fel a Volovecra is, neki megfájdult a térde a Rohácsról lejövet, így nem kockázatott meg még egy csúcsot.

Végülis én sem bántam, így legalább van még miért visszatérni. Sok még a csúcs, a látnivaló, ami motivál. A Jamnik-hágóról lefelé a kék jelzésen jöttünk, a hágó alatt találhatóak a Jamniki-tavak. Kicsit felfrissültünk a tó mellett, megpihentünk, mert nagyon tűzött ránk egész úton a nap. A forrásból merítettünk friss vizet, és a lefelé vezető úton már nagyon gyorsan haladtunk. Beérve az erdőbe, ezen az útvonalon is találtunk egy menedékházat (Koliba pod Pustým). Ez egy hatalmas házikó, rendezett, sok férőhellyel, kinti szalonna sütővel, eresszel. Voltak is lakói, ahogy ott jártunk. Körbejártuk, de nem pihentünk már meg, inkább mentünk előre, hogy időben visszaérjünk a völgybe, a parkolóhoz. A menedékháztól még körülbelül egy órát tartott az út. Fél hétre értünk a kocsihoz, a parkoló már szinte teljesen üres volt. Útközben azt is megbeszéltük Misivel, hogy a következő gerinctúránk a Magurákon keresztül vezet majd, és bejárjuk az egész Nyugati-Tátrát. Ígéretünknek eleget is tettünk, rá két hónapra, szeptemberbe visszatértünk és bejártuk, ami tervbe volt. Erről írok majd a következő cikkben.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Összegzés: Gyalogtúránk kezdete a Racska-völgy (Račkova-dolina Orešnica 905 m) parkolójából a zöld jelzésen vezetett fel egészen a Baranec (Baranec, 2184 m) csúcsáig, innen tovább a sárga jelzésen folytattuk utunkat a Smrek (Smrek, 2072 m) csúcson keresztül, le a Zsór-hágóba (Žiarske-sedlo, 1917 m). A hágótól fölfelé még a sárga jelölésen mentünk a Placslive (Pod Plačlive, 2075 m) alatti elágazásig, és a piroson haladtunk tovább a Hegyes-Rohács (Ostrý- Roháč, 2088 m) csúcsain keresztül le a Jamník-hágóba (Jamnické-sedlo, 1908 m). A hágótól a Racska-völgybe már végig a kék turista ösvényen haladtunk. 11 órán keresztül tapostuk a nemzeti park erdős, sziklás hegyeit, 1794 m szintkülönbséggel és 24 kilométeres távval.

Térkép: